Ó rengeteg erdők kik csak suttognak oly

sötét rejtélyeket, melyeket senki emberfia nem tud.

Szeretnék a szél lenni, ami fuvallatával messzire repíti ezeket s így örökre elvész

Szeretném hallani egy suttogásban a te titkodat

Mélyen, vaksötétben elkapni lelked egyik hangfoszlányát

Igazgyöngybe zárni féltve őrzött titkod: szeretsz-e még?

Nyílj meg, mint tulipán az eső után és lelkem lángját éltesd, vagy altasd el örökre.

Első voltam, mély elveszettségedben Kikeleted, de most?

Ha nem, hát maradok Holdfény, ami utat mutat ha eltévednél, Hadak útja

Maradok Napsugár, ami simogat ha fejed felett felhős az ég

Vagyok Könny, ami gyógyír, ha lelked belepte a bú tövises lánca

Vagyok ajkadon az édes Csók, amitől a szív nagyot dobban

Körbeveszlek, látlak, érezlek.

Mindig ott vagyok.

Tudod hol.