• 1

Üdvözöljük a Tehetségesek.hu-n!

Küldje be saját verseit, novelláit a honlapra a bekuldes kukac tehetsegesek.hu e-mail címre. A beküldési lehetőség mellett lájkolhatja mások szerzeményeit, illetve hozzá is szólhat a versekhez, novellákhoz. Csak azok a szerzemények kerülhetnek fel a honlapra, amiket szakmai bizottságunk is jóváhagyott. A beküldés és az oldalra felkerülés között akár több hét is eltelhet.

Kiemelt versek

Kinyilatkoztatás

Írta: Hollósy-Tóth Klára

 

Vagyok a kezdet, s vagyok a vég,

a létet őrző búzaszem,

vagyok az orom, a szakadék,

Létezem, ha hiszed, ha nem.

 

Vagyok a pont, vagyok a vessző,

Hol vagyok? Benned rejtezem,

a téged óvó, sose feddő

Remény vagyok, fény, rejtelem.

 

Vagyok a minden és a semmi,

maga a szabály, fegyelem,

vagyok csak alig leheletnyi,

mégis a törvény, s kegyelem.

 

A sejthető, de láthatatlan,

ha kellek, ott vagyok veled,

semmit adok és mindent adtam,

mikor megteremtettelek.

Komplementer tér

Írta: Krizsán Rezső

 

Ez az idősziget már nem lehet

Nyugalmasabb. A tájfun szíve,

A Carmina Burana évszakok

Nélküli, kellős közepe.

A vízszintben zúgó porhó

Megtorpanása; Egy talpalatnyit

Csak, ahol kivillan az éjszaka

Végtelen ege, mint rezzenéstelen

Augusztus-éjfeleken a sötétkék

Mélység.

 

Emeli karját felém az út mellett

A hatalmas, fehér nyárfa, akiről

Lezavartam a nyomor favágóit

Az őszön, csak testvérét a

Halott feketét vihették morogva;

Éljen a Harmadik Évezred

Csodavilága; A sárból gyúrt

Házak sorfala; A keskeny,

Felszántott betonon dübörgő,

Hangos és koszos gyilkosok

Gengszterbandája! Döng

Belőlük a basszus!

 

Álmodtunk pedig szebb világokat;

Kerek Hold alatt - boldog kerteket;

Egymás szemébe néző embereket;

A betegségek vesszőfutását az ép

Testekben ép lelkek oszlopcsarnokain;

A 'szellem napvilágát', mely beragyog

'Minden ház ablakán'; Egymásnak

Kezet nyújtó nemzeteket; És

Kék Bolygót, ami hazavár minket

A Végtelen egy távoli pontján.

 

"Álmodjatok csak!" - szólt Isten;

"Álomban mindent szabad!"

Kilesett ránk az ajtórésen, majd

Behúzta azt. "Még nem!"

Gondolta: "Még nem!"

 

Mi nem megyünk innen sehová,

Csak a domboldalba, mert mindig

Lesz, aki nagy esők után -

Visszahordja a földet ránk -,

A halottaira. Ez a nép már csak

Ilyen! Nem megyünk vágtató

Lovakkal, mint áradat -

Lerombolni a templomokat;

Mi építjük a katedrálisokat

Tudományokból és történelemből,

Mert áthoztak minket az Időn a

Fénypajzsos hajók - belénk oltva

A partokon túli világok akarását,

Ahol beteljesülnek az ősi jóslatok.

 

Ez az idősziget oly' nyugodt.

Évszakok nélküli kiterjedés;

Jutalom, ahol megáll a

Szívverés;

A 'semmi ágán', ahol a

Szív ülni szokott...