Szénfalakon a Pokolba leszállva
teltek verejtékes napjaim,
száz veszélyt naponta látva
dolgoztam bánya sötét tárnáin.
A kasnál szólt a fohász, ima szállt a mélybe,
- " Vigyázz ránk Szent Borbála,
ha hallasz fenn az égbe ! "
Mikor megállt lent a kas,
még senki sem tudta ki fogunk-e szállni,,,?
De tudtuk mi a fontos,,, magunkon kívül, egymásra vigyázni !
S ha betör majd a víz, s gyilkolni indul
az alattomos fojtó gáz,
tudtuk, lenn mindenki testvér, ki egymásra vigyáz !
A kénszagú iszaptól s szénportól ragadt a cipőnk.
Sokszor a nyomástól recsegett a főte,
De mi kinevetve a Halált csak mentünk előre.
Asszonyaink, gyermekeink otthon aggódtak értünk,
hogy ki tudunk e szállni,,,,s vajon hazatérünk?
Bányászözvegyek, kik párjukat siratták,
kezüket értünk Imára kulcsolták.
Sok derék ember, ki családjáért dolgozott
gépet kezelt, vagy csillét rakodott,
s bár ismerte a bánya gyilkos méregfogát,
nem menekült el onnan, mert végezte a dolgát.
Nehéz kenyér a bányászé, sok ember nem tudja,
élő és holt bányásznak legyen emlékmű e strófa !