/vers-triász: egy téma 3 variációra/
Nulladik évszak
Megtorpant hát ez a korai nyár!
A repedezett, betonnal plasztikázott,
Városi földre – esőkönny pereg.
Ólomszínű felhők alatt – esővíz-tócsák
Állnak, eljöttek az Óceán egéről
A nyugati szelek, mint felmentő seregek.
Erre ráismerek! Ez a Tavasz!
Alkonyodik. Az árnyékok sikátorok
Útvesztőin menekülnek a várost
Övező kerteken át, mint a nappalok
Hordaléka, mert az éjszakák tisztítótüze
Jön, s a párhuzamosok találkozása
A sötétség tükörablakain.
A helyére billent világ sínre tett
Mozdonyai fölött szemafor- csillámok
Hideg fénypontjai vibrálnak az Idő
Rendező pályaudvarain; ezüst
Hajfürtjeink fölött az őseink fénnyé
Vált kezein, odafönn kibomlik
Csillagaival a hatalmas Tejút, s a
Göncöl szekér rúdjánál ott áll a
Szarvas. Árpád, Csaba vezér és
László király a Hadak Útján léptet.
Mi vagyunk, akik feltaláljuk az Új
Fogalmakat a Régi Regiszterekhez;
Megidézzük, és gúzsba kötjük a
Kísérteteket és a démonokat
Akik gúnyt űztek belőlünk, mert
Megépítjük a tükörrendszereket a
Rejtett dimenziókra, és sárkányszárnyaink
Belekapnak majd az Éjszakából
Kizuhanó csillagfénybe.
Fiaink büszkén dalolják énekeinket;
Csillagborzoló dalok zengenek a
Vígság termékeny nemzedéke ajkán;
...és itt felébredek!
A Nulladik Évszak álmodtatja velem
A szívem mélyéről felmerülő
Álmaimat az Idő olvadt fém Nílusa
Partján az utolsó ugrás előtti,
Végső leszámoláson merengve;
Mert engem sohasem tudott
Kikezdeni a Rettegés.
Ötödik évszak
Hosszúra nyúlik ez a korai nyár.
Döbbenten meghátrál a repedezett,
Betonnal plasztikázott, városi föld.
Szokatlan szögből dől a verőfény.
Valami rettenet munkál a sivatagok
Délről jött fuvallatában.
Felismerhetetlenek az évszakok.
Árnyéknak született foltok
Tanyáznak a nappalokon.
Esteledik. Alkonyok tisztítótüzén
Túl, a párhuzamosok találkozása
Az éjszakák tükörablakain.
Elátkozott világok!
Már nem léphetünk meg a
Halálba hajunk ezüstjére mutatva,
Isten Nirvánájába, mert mint a
Gyolcsinget -, utolsó foltjáig
Használnak minket is – rongyosan
Vagy feldarabolva. Élünk tehát!
Ha annak lehet nevezni az
Utolsó vésztartalékokon izzó
Vörös vérsejteket. Utánunk
Csak Csaba vezér jöhet, vagy
László király átizzadt teste, hogy
Megfogja a Tejút Fiainak végső
Zuhanását.
Fel kell találnunk az Új Fogalmakat
A régi regiszterekhez; Nevet adni
A fejlődésünket eltorzító
Kísérteteknek, a természetből
Gúnyos vigyorral szemétdombot
Csináló démonoknak. Gúnyt űznek
Belőlünk is, hogy röhöghessenek
Esendőségünkön láthatatlanságuk
Bizonyosságában. Nincsenek
Megépítve a tükörrendszerek
A rejtett dimenziókra, sem a
Szárnyak, hogy ellökhessük
Magunkat a hétköznapok
Lapostetőiről.
Itt vergődünk a porban, ahol az
Ötödik évszak öli a fiainkat, ahol
A pokoli lárma mögött nem él már
Vígság, ahol céltalanul lődörög
Egy kitagadott nemzedék.
Fogyatkozva, elhagyatottan,
Félrevezetve.
Ugye, nincs igazam!
Csak ez a szörnyeteg Ötödik Évszak
Mondatja velem az átkaimat, és
Én felvetett fejjel aláhullhatok
Végre az Idő olvadt fém Nílusába,
Ahol már nem ér utol a rettegés.
A Valódi Évszak
Délben már rekkenő nyár lesz, de
Záporok után még hűvösek a
Hajnalok. Mélyebben száraz a
Föld, nem elég a ritka esőcskék
Könnye, a betonnal plasztikált,
Városi föld fűcsomói az eget
Kémlelik. A napról-napra lét
Aggodalma munkál a korai
Nyár tengődői szívében, enyhet
Csak az alkonyok tisztítótüze
Hozhat, s a párhuzamosok
Találkozása az éjszakák
Tükörablakain.
Így ötven után már közöttünk
Jár a Halál; tegnap még szóltál
Velem, ma már csak emléked van
Meg, és beszél hozzám az égre
Kelt csónakok fehér vitorlái
Mögül, ahol Csaba Vezér lovas
Serege szikrázik fenn a Hadak
Útján, ahol Árpád Fejedelem és
László Király is léptet.
Mi itt járunk még lenn, és nem
Léphetünk meg a könnyebbik
Utat választva; Ólomnehéz
Kezünk lehull, ha fogainkat
Bár összeszorítva, de meg nem
Állunk az életünket is megtagadó,
Idegen hatalmak szorításában;
Élünk tehát, még ha naponta
Gúnyt űznek is belőlünk, a
Végén csak kiderül, hogy ezek
Is ránk vannak utalva, mert
Ostobák ahhoz, hogy megleljék
Az Új Fogalmakat a régi
Szótáraikban, hogy az Élet és
Halál fölötti dimenziókra
Ráakadjanak, hogy a kiszabadított
Dzsinneket visszaparancsolják
A palackjaikba, hogy a megcsalt,
És becsapott gyermekeiknek
Visszaadhassák az önfeledt
Ünnepeket.