Az Ünnep - maga az Ajándék,

Amit nem vehetnek el Tőled,

Ha meg nem tagadod a Dalt,

Ami a fények és illatok mögött

A szívedbe téved. Még ha kemény

Vagy is, mint az Élet, vagy lágy,

Mint november hideg esője;

Átfolysz az Éveken, kioldasz,

Magaddal viszel mindent,

Nem adod oda senkinek.

 

Az Ünnep az, aminek semmi sem

Árthat; A port szétfújja a szél,

Elhordja a víz a földet; A patakmederben

Kiválnak a legkeményebb kövek,

Bennük a fény, mellettük - sárarany;

A megmaradt emlékek; A várakozás,

Az eljövetel, csengőszó, fenyőfás

Terítők, tavaszi kertek, rezzenéstelen

Augusztus-éjszakák, januári, hideg

Égi tüzek.

 

Az Ünnep az, amikor megállsz,

Felnézel. Az egyszemélyes embersziget

Fölött átsüt a Végtelen Űr. Már nem

Félsz. Egyedül sohasem lehetsz.

Az Örök Időben éled az életed,

Erejével átjár az ismerős dimenzió.

Körülfognak a többiek.

 

Az ablakok mögött fénylik a hó…