Abban az időben megrögzött szerencsejátékos voltam. Először kaszinókba jártam, aztán olyan helyekre, amik nem igazán voltak legálisak. Csak a póker érdekelt, de abban profi voltam. A saját szabályaim szerint játszottam; kilences alatt eldobtam mindent, kivételt képeztek a párok, vagy az egybefüggő lapok egy színben. Ha átgondolom, ezek igazából nem is az én szabályaim. Ezeket az íratlan törvényeket minden komoly játékos ismeri. A dolog nehezebbik része az emberi tényező volt, kiismerni az ellenfelet. Pszichológia.

Aznap este jól ment a játék. Először hatan ültünk az asztalnál, lassan de biztosan nyertem. Néha blöfföltem, de nem kockáztattam túl sokat. Úgy éreztem, ez az én napom. Éjjel két óra körül már mindenki lelépett, kivéve engem és egy ismeretlen játékost velem szemben. Korábban még soha nem láttam ezt a tagot, ötven körül lehetett, sötét haj, bozontos szemöldök és szakáll, fekete öltöny. Magamban el is neveztem Lincolnnak, mert nagy volt a hasonlóság. Előttünk egy-egy halom zseton.

- Még egy leosztást? – kérdezte Lincoln.

- Rendben – válaszoltam.

Osztás. Megnéztük a lapjainkat. Nekem két ászom volt. Próbáltam valami reakciót felfedezni a fickó arcán, de ugyanazt a pofát vágta, mint eddig. Feketén csillogó szemek, szája szegletében huncut vigyor. Már figyeltem egy ideje. Nagyon ügyesen játszott egész este, talán nehéz dolgom lenne vele, de a lapjaimat figyelembe véve azt gondoltam jók az esélyeim.

Megadtuk a vakokat, és kíváncsian vártam a floppot. Az első három nyílt lap következett. Kettes, nyolcas és ász. Remek lapok. Az ász drillt nem tudja überelni Lincoln. Valójában már eldöntöttem, hogy felteszem az összes pénzemet, de megjátszottam a bizonytalant. Vártam másfél percet, közben pár zsetont tologattam az asztalon ide-oda.

- All in – mondtam végül, és az összes zsetonomat előretoltam.

Nem kis összegről volt szó, így biztos voltam benne, hogy a szakállas fickó be fogja dobni a lapjait. Nem így történt.

- Megadom – szólt Lincoln – ellenére lenne, ha emelnénk a téteken?

- Azt hittem, hogy érthető voltam, nincs nálam több pénz. Feltettem mindent – válaszoltam.

A férfi arcán szélesebb lett a gúnyos mosoly.

- Pénz? Nem csak a pénz képviselhet értéket. Én felteszem az autómat, maga pedig mondjuk a lelkét – válaszolta, és egy kulcsot dobott az asztalra. Egy Ferrari slusszkulcsát.

- Ferrari?

- Igen, egy testarossa –vigyorgott tovább.

Egészen izgalomba jöttem. Ismertem ezt a típust, vörös ördögnek is nevezik.

- És ha veszítek? – kérdeztem.

- Ahogy mondtam, enyém lesz a lelke.

Lincoln szemében valami vörös izzást véltem felfedezni. Ennek elmentek otthonról. A lelki szemeim előtt már a piros sportkocsi lebegett. Persze hogy belementem a játékba. Jött az utolsó két lap. A turn egy hetes volt, a river egy kettes.

- Fullon van – szóltam, és röhögve mutattam meg a lapjaimat.

Már éppen be akartam söpörni a zsetonokat, és zsebre szerettem volna tenni a kulcsot, mikor a szakállas megszólalt.

- Egy pillanat!

Hogy mi? Újra átnéztem a lapokat az asztalon. Kettes, nyolcas, ász, hetes és kettes. Nem, az nem lehet. A feketeruhás felfedte a lapjait. Kettesek, ez nem lehet igaz. Visszaültem a székre, és forogni kezdett körülöttem minden. Lincoln négy darab kettessel elnyerte az összes pénzem, valamint mit is...a lelkem? Nem tiszta a fickó, hogy mert ekkorát kockáztatni?! Ez tényleg őrült, a szemein is látszik, most is vörösen izzanak. Szakadt rólam a víz, mindenképp inni akartam, de üres volt a poharam. Katatón állapotba kerültem.

Nem tudtam meddig ültem magamba roskadva, de mikor Lincoln megszólalt a zsetonok és a kulcs már nem voltak sehol. Csak ő ült velem szemben.

- Úgy gondolom, ideje indulunk Elliot.

- Ki vagy te, és honnan tudod a nevem?

- Mindent tudok rólad. Kötöttünk egy egyességet, és most velem jössz – válaszolta.

Nem igaz, hogy ez most velem történik. Miért, miért pont én? Ez csak egy rossz álom lehet, én csak fel akarok ébredni. Nincs ördög, nincs pokol, nincs sátán. A matematikában hiszek, az ősrobbanásban, a pszichológiában, az alvásparalízisben… csak fel akarok ébredni.

- Én nem követtem el semmit – nyögtem ki végül.

- Ne legyél naiv Elliot, senki sem bűntelen. Számoltad, hány embert szabadítottál már meg a pénzétől a póker asztaloknál? Tudod hány családot tettél tönkre?

- Nem.

- Emlékszel arra a játékosra, aki elsőként távozott az asztaltól az elmúlt éjjel? – kérdezte Lincoln.

- George? George-ot már régóta ismertem, egy lúzer volt. Hamar elszállt az agya játék közben, ivott is, így általában könnyű préda volt a magamfajtának. Ma is nyertem tőle pár ezret, aztán elfogyott a pénze, és hazament.

- Tudod, anyagilag teljesen tönkrement, és ma éjjel öngyilkos lett. A te szereped az ügyben nem elhanyagolható. Indulnunk kell, Elliot! – válaszolt az idegen.

Ekkor omlottam össze végleg. George halott. Szótlanul feleltem, és követtem a szakállast. Mikor az utcára léptünk, csepergett az eső. Minden olyan volt, mint máskor, kivéve egy kisebb csoportosulást az úttest közepén. Egy teherautó gázolt halálra egy gyalogost. A szerencsétlen végtagjai természetellenes pózban kicsavarodva. Több nyílt törést véltem felfedezni, és az arca…az arca volt a legszörnyűbb. Kifejezéstelen tekintettel, üveges szemekkel bámult a semmibe. Felismertem. Én magam voltam, én voltam… Úgy éreztem el fogok ájulni. Kapaszkodtam Lincoln vállába, ahogy csak tudtam.

- Ne is törődj vele. Úgy lesz minden, ahogy megegyeztünk. Csak a lelked kell – szólalt meg.

Metróra ültünk, és elég sokat utaztunk aznap éjjel. Az állomás ahol kiszálltunk nem volt ismerős. A peronról egy szervizfülkébe léptünk be, de azonnal észrevettem, hogy valami nincs rendben. Ez nem szervizhelyiség, hanem egy barlang. A falak vörösen izzottak és lépcső vezetett lefelé. A mélyből borzalmas hangok hallatszottak, artikulálatlan emberi sikolyok, és vadállati hörgés. Megfordultam, hogy visszarohanjak az állomásra, de az ajtó már nem volt sehol. Sziklafal állta az utam.

- Istenem … - suttogtam.

- Istennek ehhez a legcsekélyebb köze sincsen, a legcsekélyebb sem! – csattant fel a feketeruhás izzó szemekkel.

Elindult lefelé a lépcsőn, és én követtem…