Egy langyos tavaszi nap késő délutánján a kis Miki éppen arcát a nap fele tartva az autó
ablakának üvegén keresztül fürdőzött az éledező tavaszi nap sugaraiban. Már várta az aznap
estét, hiszen egy kedves barátjánál töltötte volna a hétvégét. Gondolataiban nem merenghetett
soká hiszen hamarosan álomra szenderült. Fáradt volt már, a nap eddigi részét apjával töltötte
az erdőben. Ismerős az érzés, amikor egy kisgyerekként elszenderülsz, majd mikor felébredsz,
már az ágyadban vagy, hiszen édesapád óvatosan átvitt az autóból oda, hogy nyugodtan
folytasd álmod? A kis Mikivel is hasonló történt. De őt nem saját ágyában érte az ébredés
pillanata... Valahogy minden más volt, nem tudta hol van és olyan fura érzés, mintha nem is
az ő teste lenne... de Miki nem emlékszik semmire, nem tudja ki ő, mit keres itt. Miki pánikba
esik: ,,Hol vagyok?'' ,,Mi történt?'' Végül felült az ágyában és körülnézett. Egy fülledt
garzonlakásban találta magát. Szembe vele egy zománcozott tányér egy asztalon. Az asztal
mellett szék. ,,Kényelmetlen lehet itt élni.''-gondolta magában. Meglátott egy papírost a tányér
mellett. Végtagjai el voltak gémberedve, de mégis felpattant az ágyból és kíváncsiságától és
reménykeresésétől hajtva odament az asztalhoz megragadta a papírt, majd olvasni kezdett...

,,2020. szeptember 1., kedd van ma. A te neved Szőti Miklós, 24 éves vagy. Egy autóbaleset
miatt, ami 12 éves korodban történt veled, minden éjfélkor elveszted miden emlékedet. A
munkahelyed egy közértben van a Béke út 26-ban, takarítóként dolgozol, menj el oda, a boltot
a szomszédos utcában találod, kilépsz a lépcsőházból, majd elindulsz jobbra és az első utcán
balra fordulsz, ott fogod találni a boltot. Ebédet a közkonyhán kapsz, vacsora hűtőben. Az
üzletvezető, majd kiadja az instrukciókat. Majd a munka végeztével gyere haza és írd meg a
ezt feljegyzést a holnapi önmagad számára, majd feküdj le aludni, mindezt tedd meg éjfél

előtt.''

Miki teljesen össze van zavarodva, de nem mer máshogy cselekedni, mint ami a feljegyzésben
le van írva, felveszi a munkaruháját majd leakasztja a lakáskulcsot. Kilép az ajtón és egy
bűzös panelben találja magát, a szocreál lépcsőházba csak a huligánok graffitijai visznek némi
változatosságot. Lassan lebotorkál a vasbeton lépcsőn, közben kezét végig húzza a málladozó,
barna olajfestékkel hanyagul lekenet acél korláton. Leér a földszintre, kinyitja a nyikorgó
bejárati ajtót, kilép az utcára. Orrát emberi vizelet, cigaretta és olcsó sör szaga facsarja el. Az
égen sötét felhők gyülekeznek, kicsit hűvös is van már. Ahogyan a lukakkal és hézagokkal
tarkított aszfalton lépeget figyeli a gesztenyefák lehulló leveleit. ,,Olyan fiatal az ősz és már a
gesztenye fák hullatják a leveleiket.''-gondolja magában. A leírás szerint megy, az első
utcasarkon átkel a kopottas gyalogátkelőn, majd balra fojttatja útját. Meglátja a boltot. Benyit.
Az üzletvezető azonnal felismeri, egy ,,jó reggelt''-el üdvözli, majd átadja neki a felmosó
vödröt és a felmosó rongyot, ki is adja neki a feladatot. Egyikük sem szól sokat, mintha
mindketten gyászolnának. Miki kívülről hangtalannak látszik, megpróbálja elkerülni a
kontaktust a vásárlókkal, csendben mossa a kopottas üzlet törött, kockás csempepadlóját.
Belül azonban háború dúl benne; rémült, nem ért semmit, ugyanakkor tehetetlen, hisz tudja,
hogy a holnap nem hozhat neki semmi mást, ugyan itt fog állni és ugyan ezt fogja érezni,
ugyanebben a szürke, disztópikus világban fogja találni magát, tudja, hogy innen menekülni

nem tud. Ebédszünetben a szemközti közkonyhán ebédel Miki. Az étel valami csontleves
szerűség egy kis ehetetlen főzelékkel, Miki mégis megeszi, hiszen tudja, hogy más fajta
ételhez nem juthat. Visszamegy és fojtatja a munkát. A munkaidőnek pontban négykor vége
van. Az üzletvezető szótlanul visszaveszi a felszerelést, elköszön Mikitől, majd Miki elhagyja
a boltot visszasétál a lakására. Otthon úgy dönt kicsit felfedezi otthonát. A
konyhaszekrényben talál egy hosszú, éles kést. Elgondolkozik. ,,Van értelme ezt folytatni?''
,,Nem lenne egyszerűbb most véget vetni az egésznek?'' Végül megfogja a kést és leteszi az
asztalra, a tányér mellé, majd leül a székre. ,,Élni tényleg kényelmetlen ez a hely, de meghalni
elég kellemes.''-elmélkedik, majd a késért nyúl, felemeli, majd végül az utolsó pillanatban
megállítja a pengét. Tudja, hogy nem képes megtenni... Zokogni kezd, tudja, hogy súlyos
terhét át fogja adni a holnapi önmagának... elővesz egy üres papírt, a kezébe fog egy tollat és
írni kezd:

,,2020. szeptember 2., szerda...