József Attila emlékezete

Csendes, kopott házak, friss tavaszi álom,
újszülött kisfiút üdvözölt a Gát utca három.
A kilencszáz-ötös esztendő, tavasz közepén,
hatodik gyerekként jött a világba egy kis legény.

A macskaköves utcák lánglelkű kölke volt,
s már kisgyermekként is mindenkivel dacolt.
Három sem volt, hogy kurtán-furcsán félárva lett,
s aztán Öcsödön nevelőivel is megszenvedett.

A szegénység mutatta néki meg élete útját,
az, mi oly szépen pengette dúlt lelke húrját.
A szegénység, mely zúzta-törte szomorú lelkét,
de hát erősebb uraknál is megtörte már az elmét.

Hő vágya volt, hogy tanár lehessen, oktató,
mint ahogy ő mondta, nem "töltőtollkoptató",
de áthúzta tanári terveit a magas egyetem,
- Kicsapva! - mondta Holger úr - nincs kegyelem!

Bécs következett, aztán Párizs meg a Sorbonne.
A német költészet, aztán a francia, Villon.
Szerelmek, politika, zaklatott költői élet,
mégsem e sok szörnyűség vetett neki véget.

Hogy mi történt, ma is talány, vagy talán nem,
ki tudhatja bizton? Ó jaj, Uram! Istenem!
Hogy ugrott, vagy mélázva botlott Ő az őrültségben,
ott halt harminchét telén Szárszón az állomásvégen.

A Magyar költészet napjára