A föld, a föld ma oly fehér,
Mint egy falatka, friss kenyér,
S ahogyan kiömlik a tej,
Mindent tej-sűrű köd lep el.

A táj, a táj, a messzi táj,
A fák lábánál méhkaptár,
És minden, minden hófehér,
Hisz itt van a tél, itt a tél.

A szántóföldön, rög alatt,
Néma magvaink alszanak.
Óvja őket a takaró,
Itt már lehullott rég a hó.

Emerre tó, arra patak,
A mélyükön a jó halak,
A kövér nyárról mesélnek
Az iszapnak és a jégnek.

De még az ég is hófehér,
Akár a föld, akár a tél.
Ekképp néznek farkasszemet,
Egyik kacsint, másik nevet.

Melyik az ég? Melyik a föld?
Most mind a kettő nyelvet ölt.
Összekeverjük emberek,
S élünk ott fent, felhők felett.

Ott szövögetjük álmaink
És megtaláljuk párjaink,
Ott élünk, és ott szeretünk.
Jó nekünk, milyen jó nekünk!

Magányos nyári éjszakán
Kinézünk szobánk ablakán,
S csak bámulunk a Földre fel,
Hófehér angyal énekel.

Ráduly Attila Gabrielin, 2005 január