Gyűlölt, buta, akaratlan lény,

magamról elhiszem, ez vagyok én.

Szavaim hamisak, tekintetem riadt.

Főleg ez jellemzi kapcsolataimat.

Nincs barátom, ugyan hogy is lenne?

hisz nem vagyok kíváncsi az emberekre.

Csak szűkölök nagy magányomban,

mikor éppen karácsony van.

Nem szán senki, megvetőn lenéznek,

pedig hidd el,  kívülről tűnök kevélynek.

Belsőm reszket, és mardos a kétség,

hogy az életben már nincs is szépség.

Arra vágyom mikor éjjel,

nagy magányom fölém térdel,

a szeretet meleg büszke fénye,

rám is vetüljön egyszer végre.