És valék Nauszikaá s akkor meglátám

Odüsszeuszt aki mezítelenül

kezében lombbal jött elibém

Én éppen ruháim mostam s a borszínű tenger

lúdbőrzött körülöttem

S letérdelt a bajnok s kérve. kért adnék

számára eledelt és felvenni valami rongyot

és ékéül a kék batiszt éggel borítám be hogy

mindenki sírva örvendezzen ezentúl

És suttogtam nyájas szép szavakat kedves fülébe akkor

s jól tudva valami isteni hírnök

ő maga is s szárnyas szavakat szólt

bevivém szép palotámba adván rá drága ruhákat

raktam elébe isteni ámbrát nektárt s drága

gyümölcsöt

zenélt fülembe mézízű hangja

Oh hova lettek a sziget akkori fái a lombok

hol szisszenésnyi harangok szavai szóltak

az egykori Hősnek

Ezt a képet őrizem én mely nem enyészhet

bár elszállt elvitorlázott a fürge hajókon

Ózon szép levegőm édes suttogású Szerelmem

ennen lombjai üde testem s lelkem idvének

Ó hősi ének szálló ihletű dal mily diadal

feledteti az akkori mámort

Lám ott ahol messze szállt tűnt zokogásom

se part se fövény se bársony

csak a roppant égboltozat frissíti dús vitorláit az égre

s az a kép az a zengés az a FÉNY messze

enyészett

s indul már hamarost Nauszikaá is