Anyám, Neked még mindig
én vagyok a kisfiad,
bár az idő már eljárt felettem,
de oly jó hinni, és tudni azt,
Te szeretsz csak így engem...
Karjaidból elszállt az erő,
kezed érzem még, ahogy simogatsz,
ében hajadba fehér szálakat szőtt
az idő, mely melletted is elhaladt.
Cérnát sem fűzöl át már egyből
bármilyen pici tű fokán.
Utadon egyedül maradtál,
érthetetlenül túl korán...
Ifjúként szültél a világra,
köszönöm, hogy lehettem a gyermeked.
Esténként Te fektettél ágyba,
és énekelted a régi slágereket.
Csak ritkán láthatjuk egymást,
utunk két irányba tért.
Könnyes a szemem, még jó,
hogy most nem látsz,
sóvárgok szavaidért...
Bocsáss meg, anyám, ha várod
mindennap hívásomat,
Ígérem, hazatalálok,
leszek újból a kicsi fiad...