Legjobb novellák

Rendőri őrjárat…
Beküldte: Benke Győzőné   

Károly és Rezső társak voltak, a parancsnok mindig együtt osztotta be őket járőrözni.
Rezső volt a rangidős, hadnagyi rangban, Károly még csak zászlós volt, fiatal 23 éves, sokat tanult az „öreg rókától” a bűn üldözésről.
Szerette a hivatását, mindig is rendőr akart lenni.
Csendes éjszakai őrjáratnak indult ez az esti szolgálat is...
Rezső elővette a termoszt és kávét töltött mindkettőjüknek. Kortyolgatták a kocsiban ülve a forró kávét és beszélgettek a nagybetűs ÉLET buktatóiról, nehézségeiről…
Rezső elvált, két gyermekes apa volt, keveset volt a gyerekeivel. Vagy szolgálatban volt, vagy továbbképzésen, ha szabadnapos volt elment uszodába, hogy karbantartsa magát.
A maradék kevés idejében kicsit rendbe rakta az albérletét, mosott, főzött, takarított magára. Arra jött rá, hogy a rendőri hivatás nem éppen családbarát foglalkozás…
Károly meg is kérdezte, hogy nem hiányzik egy asszony?
Hiányzik – mondta csak úgy maga elé mélázva társa, de tudod a nők, nem veszik jó néven, ha nem vagy velük, ha nem csináltok közös programokat.
Előbb-utóbb jön a szöveg, hogy minden rá marad, hogy ebből elege van, nem bírja tovább, majd jönnek a veszekedések, és puff már be is üt a menykő, azon kapod magad, hogy már el is vált tőled az asszony.
Szeretet? – ragaszkodás? – türelem? – megértés? Ezek mind csak üres szavak.
Hülyeség!
Hidd el komám, nincs olyan nő, aki türelmesen várja otthon az urát és szeretettel gondoskodik róla, hogy megérti, hogy a pénzkereső foglalkozása az, hogy üldözi a bűnözőket.
Az kellene, hogy jó sok lóvét vigyél haza, s közben mindig legyél vele, kényeztesd babusgasd, játssz a srácokkal, egyszóval legyél minta férj, apa, de persze a pénz is kell, abból pedig lehetőleg jó sok legyen.
Na most mi a francot csinálhattam? – kérdezlek én Téged.
Vagy dolgozom, és akkor keresek, ha elvállalok pluszba mindenféle helyettesítést, ügyeletet, akkor jobban – de akkor soha nem vagyok a családdal.
Kutya egy élet ez, az már szent! – mondta végül.
Na és nálatok? – fiatal házasoknál, hogy mennek a dolgok? – egy kis bárgyú huncut vigyor ült ki az arcára…
Károly boldog mosollyal áradozni kezdett Liliről, Ő egy csoda, gondos, kedves figyelmes, és főleg nagyon megértő!!! Mindezek mellett pedig gyönyörű!
Három éve vagyunk házasok komám, de még soha nem veszekedtünk, nem volt köztünk, még nézeteltérés sem.
Ha szabad vagyok, akkor együtt töltjük az időnket, ha dolgozom, ő mos, vasal, főz, takarít, egyszóval elfoglalja magát otthon a háztartással.
Egyelőre nem akar gyereket, - és milyen igaza van – mert egy gyereknek két szülőre van szüksége…
Ha beszélgetünk, mindig azt mondogatja, hogy még ráérünk, és különben is Te a szakmádat hivatásodnak tekinted, ebbe a rendes családi élet nem nagyon fér bele.
Később, ha már korban is elérjük azt, hogy közösen szeretnénk gyereket, akkor majd talán változtatsz, állandó benti műszakra kéred magad, és akkor az estéket együtt töltjük a kis lurkóval…igaz? – és én olyan boldog vagyok, hogy ilyen bölcs az én drágám.
Imád engem, nem tud meglenni nélkülem, mindig azzal enged el dolgozni, hogy vigyázzak magamra, és siessek hozzá haza…
Mikor szolgálatba jövök, akkor is féltő gondoskodását érzem, boldog vagyok, hogy ilyen csodálatos nőt sikerült találnom.
Öregem! – irigyellek, mondta Rezső, de már nem is figyelt a társa áradozásaira, mert észrevett a parkban egy parkoló autót, amiben nagy volt a nyüzsgés.
Mikor megitták a kávét, szóvá is tette Károlynak, hogy szálljanak ki és nézzék meg közelebbről, hogy mi a fene zajlik ott? – talán autó tolvajok próbálják elkötni a járgányt?
Mindketten zseblámpával indultak az ominózus autó felé, ahogy közeledtek, már látták, hogy egy összegabalyodott szerelmes pár mohón szereti egymást a kocsi előre tolt ülésén.
Rezső röhögve mondta társának, gyere komám, világítsunk be hozzájuk, nem szép dolog, hogy nekem nem jó, másnak meg igen…

Károly tiltakozni akart, hogy ez magánügy, nem sérti a törvényt, de addigra a társa már a zseblámpával közelről bevilágított a kocsiba.
Károly a döbbenettől nem tudott megszólalni, a párocska női tagjában ugyanis hiányos öltözékben az ő csodálatos feleségét ismerte fel…

Lili farkasszemet nézett Károllyal és csak annyit mondott dacosan: Mit bámulsz? Unatkoztam!


(11 értékelés)
 

Hozzászólások  

 
0 #33 Szollosi David 2012-01-06 17:58
Én is hosszú távollét után néztem be ide, és nem csalódtam. Az érdeklődés független a műfajtól, egyszerűen nincs... Én is azóta számos más helyen adom közre verseim, műfordításaim, így nincs hiányérzetem. Persze, másutt is igyekszem a minőséget képviselni, és számonkérni...
Dávid
 
 
0 #32 Benke Mária 2011-12-27 17:09
Kedves Évi!
Hónapok óta nem jártam ezen az oldalon, most is csak azért, mert "sapi" magánlevélben kérdezte, hogy miért nem irok az oldalon, azért jöttem, hogy válaszoljak rá...valóban teljesen egyetértek Veled, miszerint nem lehet érzékeny a történet írója, akár valós, akár fikció az írás...a kritika nagyon szubjektív, egyéni ízlést takar...akkor - ez már több mint egy éve - mikor elmentem az oldalról kb 100 írásom jelent már meg, legtöbbje jó véleményzésekkel, ezért lehet, hogy mellbevágó volt számomra a sértő szándékú kritika...ma már csak nevetek az egészen, nem foglalkoztat egyáltalán.
Van sok fórum, ahol írok, teljes az életem a tehetségesek.hu nélkül is.
Abban nem vagyunk egy véleményen, hogy saját életünkből vett történeteket kell-lehet csak írni, mindenki életvitele, fantáziája szerint írjon, ki mit...ez is egyéni.
Üdvözöllek és sok jó írást kívánok Neked olvasni is írni is. Ölellek: Mária
 
 
0 #31 sapi 2011-12-25 09:39
Kedves Benke Mária!
Te kinek írsz? Kritikusoknak? Nem akarom nagy elődeink neveit sorolni, akik után merészség tollat ragadni, de mindig megtesszük, annak reményében, hogy jó amit csinálunk. Pedig...! Ha valaki nem viseli el az ütéseket, ne menjen oda, ahol megüthetik, ha meg odamentél, csak magadra haragudhatsz.
 
 
0 #30 Zséva 2011-08-08 15:20
Kedves Marika!
A kíváncsiság hozott erre a lapra és valaki ajánlása. Nem tisztem eldönteni kinek van igaza és itt ezt senki nem is vállalta fel. Így én sem teszem.
Ismerve más oldalt, nem látok nagy különbséget az építő jellegű kritika és a figyelemfelhívó kritika között. Meglátásom az, hogy mindkettőt finoman jelezték feléd. Ismerős a reakciód. Vagyunk így egy páran, akik egy idő eltelte után nehezen viseljük a negatív észrevételeket. Talán éppen azért, mert alapban mi vagyunk a legfőbb kritikusai az írásainknak. Foglalkozunk az írásainkkal többet, mint egy hsz-elő, aki első olvasatra mond véleményt. Talán ebből a meggyőződésből ered, hogy amit felteszünk az csak jó lehet, csakis olyan, amilyennek mi megálmodtuk, majd ide leírtuk. Kétségtelen, hogy nincs könnyű helyzetben se a kritikus, se az író. Elfogulatlanul véleményt mondani még én sem tudok, mert érintett vagyok, lehetek az írásod tartalmát illetően.
Már az is egyfajta elfogultság lehet, hogy alapjában nem szeretem a kitalált történeteket, mert én inkább a valóságot írom. Kevesen teszik, vagy inkább úgy, mintha valaki másról szólna. Ezért, ha szimpatikus a tartalom számomra, már az is egy elfogultság...
Érdekes, aranyos a történeted, és nem könnyű, ha csak fikció, kitalált. Ezért ne mérgelődj.
Ne okozz csalódást azzal, hogy elmész más lapra, én is az utolsó lennék, aki ezt teszi, mert még sokat szeretnék tőled olvasni itt lehetőleg.
Puszi,
Éva
 
 
0 #29 Szollosi David 2011-01-23 03:11
Kedves Marika!
Kérlek, konkrétan nevezd meg a helyesírási hibámat, hogy kijavíthassam, megköszönhessem, és elnézést kérhessek érte...
The word "comment" should be written with double "mm". Sorry...
 
 
0 #28 Benke Mária 2011-01-20 07:12
Kedves Dávid! Nem megfutamodtam, csak nem tűröm el, a méltatlan sértéseket, s ez nem RÁD vonatkozik.
A bejegyzésedben sajnos neked is van helyesírási hibád...No coment.
 
 
0 #27 Szollosi David 2011-01-19 00:46
Kedves Mária!
A Klárisban már nem találkozunk, mert megszűnt. De hogy innen megfutamodsz egy hozzám hasonló "inkvizítor" miatt... És megalázásnak nevezed, hogy néhány helyesírási hibára ketten felhívták a figyelmedet? De ha a kisebb ellenállás mentén, vagy ellenállás nélkül jobban érzed magad, gyorsabban haladsz, akkor megértelek.
Sok sikert!
 
 
+1 #26 Benke Mária 2011-01-12 16:40
Kedves Jó Szláva! Ha volna időd, elolvasni az itt kialakult "boszorkányüldözést" rosszul és helytelenül írok...stb., egyes tévedhetetlen emberek szerint, én befejezem itt soha többé nem jelentetek írásomat, ahol megaláztak, megsértettek, minden írásomat kb. 100 db van fenn letöröltetem.
Nagyon kedves vagy és az írásaid is azok számomra. Isten áldjon! Mária
 
 
0 #25 Báró von Shenczky 2011-01-12 14:07
Még nekem is kellemetlen volt ez az in flagranti. De ez csak annak bizonyítéka, hogy sejteni sem lehetett a csattanót, tehát semmikép sem sablonos a történet. Sőt! Nagyon érdekes, és jó volt olvasni. Gratulálok, kedves Mária!
 
 
0 #24 Benke Mária 2011-01-11 07:09
Kedves Emese! Örülök, hogy tetszett írásom, a jövőben ezen az oldalon ne keress új írásokat tőlem! Sikerült a "HOZZÁÉRTŐKNEK" elvenni a kedvemet, más fórumon - megírom, hol - szeretettel várlak. Üdv. köszönöm: Marcsi
 

Szólj hozzá!

Facebook

 Megosztás
Impresszum / Jogi nyilatkozat / Kapcsolat